|  A dihidrogén-monoxid nevű színtelen, szagtalan anyagot felhasználják az élelmiszer-iparban, a mezőgazdaságban és az energetikai iparban is. Az anyag savas esők alkotóeleme, hűtőanyagként, oldószerként és tűzoltó anyagként is használják. Sok helyen nagy mennyiségben tárolják is későbbi felhasználáshoz. A vegyület a fémek korrodálását is sietteti, eróziós hatása a természetben látványos károkat okoz, még a klímaváltozás során is láthatjuk hatását. Gáz halmazállapotában égési sérüléseket is okozhat. Magyarországon is bevetették a dihidrogén-monoxidot a tömegoszlatásban. A dihidrogén-monoxid az emberi tüdőbe kerülve fulladást is okozhat.Mindentől függetlenül legnagyobb kárt a tudatlanságban kereshetjük a dihidrogén-monoxid esetén, melynek képlete H2O vagyis nem más, mint a víz.
 A Szent István Egyetem és az Energiacentrum.com közös szervezésében induló Okleveles energiagazdálkodási szakmérnök kurzusra a vártnál is többen jelentkeztek. Az elsőként jelentkezők már február elején megkezdhetik tanulmányaikat Gödöllőn. A képzés célja, hogy az energetika területén, különösen a megújuló energiákkal kapcsolatban a felkészült szakemberek kihasználhassák a dinamikusan fejlődő ágazat számára szükséges munkaerő piaci lehetőségeket. A mostanihoz hasonló képzést már több mint öt véve nem indítottak, így érdemes a kínálkozó lehetőséggel élni. Néhány újdonságra is lehet számítaniuk a jelentkezőknek. Ezek közül az egyik, hogy az elméleti tanagyag mellett, egyéb gyakorlati tapasztalatokat is átadnak az energetikai szakma képviselői. Így nagyon hasznos lesz az oktatás azok számára is, akik valamely a megújuló energiák területén is speciális alkalmazással kívánnak foglalkozni. A képzés viszonylag kis létszámú csoportokban zajlik majd, ami segíti az interaktív kapcsolatokat is. Néhány fő számára még mindig nyitva áll a lehetőség csatlakozni a most induló csoporthoz. Jó tanulást kívánunk!
 Majd tíz éve annak, hogy cégünk az elsők között váltott olyan tevékenységre, amely mára az egyik legdinamikusabban fejlődő ágazáttá vált. Szükségét éreztük annak, hogy objektív forrásból tájékozódjunk, így néhány tíz fiatalember jelentkezett az akkoriban meghírdetett energetikai szakmérnök kúrzusra. Ez már 6 éve történt, amióta újabb átfogó oktatási programot csak elvétve indítottak. Az akkor szerzett tapasztalatok és tudásanyagot kamatoztatva felépítettük Európa egyik legtapasztaltabb megújuló energiákkal foglalkozó cégcsoportját. Mára megbizonyosodtunk arról, hogy ismét szükség van egy minőségi képzésre, így a korábbi oktatóinkkal felvettük a kapcsolatot és elhatároztuk, hogy felelevenítjük azt a speciális oktatást, amely profi szakembereket ad az egyre nagyobb piaci igények kielégítésére. Ebben a cikkben írjuk meg tapasztalatainkat és egy a gyakorlati ismereteket is adó bővített képzésre hívjuk fel a figyelmet az érdeklődők számára.
 A Magyar Energia Hivatal már megadta az engedélyt a Mavir -nak, mégsem indult el időben a hazai áramtőzsde. Mivel a hatékony működéshez a börze túl kicsi, így lehetséges, hogy összekapcsolják a román és osztrák áramtőzsdével a hazait. Az áramtőzsde indítását törvény írja elő, de a piaci alapú kereskedés nagy falatnak látszik, így még senki sem mert eddig belevágni.
 Számos érdeklődőnk teszi fel újból és újból a kérdést, hogyan tudna megszabadulni a sokunkat aggasztó gáz függőségtől az egyre növekvő számláktól. Lehetséges lenne-e pl. szélgenerátor vagy napelem, esetleg napkollektor segítségével fűteni, ezzel egyúttal egy olcsó és gyors beruházással energetikailag önállósodni. Ennek a kérdésnek a megértéséhez nem mindannyian rendelkeznek rálátással. Ez a visszatérő igény inspirálta az Energiacentrum.com mérnökeit, hogy alaposan megvilágítsuk a kérdést és eloszlassuk a félreértéseket, bemutassuk a lehetőségeket egyszer s mindenkorra tiszta képet vázoljunk fel. |
| |